|
Tamási Áron:
„…jól ismerem ezt a patakfolyót,…
Farkaslakát sohasem felejti el,
még a tengerben sem,
öreg csepp korában…
…a falu havasi birtokán
kibuggyan a földbõl, és az illatos,
ünnepélyes csendben
meglátja a rengeteget!”
„… odateszem a virágokat
az apám sírjára…
mozdulatlanul nézem a földet, és
az jut eszembe, hogy valamikor
én is itt fogok feküdni.” |
Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszák, mikor fölakasztják.
Õsszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelõleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülõföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedõnek.” |
|
Szerteszórt magyarok,
Boruljatok földre,
Összetett kezekkel
Nézzetek az égre,
Kössétek a múltat
E borongós mához,
Forduljatok bízva
Az egek Urához! |
Kérjétek az Istent,
Tekintsen le rátok,
Óvjon áldott keze,
Bármerre is jártok.
Én is fohászkodom,
Hisz az ima fegyver,
Ne legyen a magyar Egy bújdosó ember |
Pillants rá a népre,
Részesüljön kegyben,
Tereld haza õket,
Éljen ismét egyben!
Ébredjünk fel holnap
Régi lángra gyúlva,
Jertek haza, legyünk,
Legyünk együtt újra! |
|
Az élet
vihara
Bármily
zászlót lenget,
Szülõföldet
s hazát
Nem
találsz, csak egyet.
Gondolatok
hangja
Repül ki
a számon,
Halljátok
meg ott is,
Túl az
Óceánon! |
Hív a
Kárpátoknak
Fenyvese
és tölgye,
Hív az
Olt, a Maros,
S az
Aranyos völgye.
Olyan
közel vagytok,
S olyan
távol mégis.
Hív a
többi magyar,
S
közöttük én is. |
Akármilyen
nyelvet
Beszél ma
a szátok,
Hol
õseink éltek,
Ott van a
hazátok.
Egy darab
kenyérbõl
Ketten
fogunk falni,
S
elõdeink földjén
Nyugodtan
meghalni. |
Pósa Lajos
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörû szép hazám!
Lerajzolta képed szívem közepébe;
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!
Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba.
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!
Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell meg is halok!
Ringó bölcsõm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!
"József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljõ az idõ - a sírok nyílnak fel,
Ha eljõ az idõ - a magyar talpra kel,
Ha eljõ az idõ - erõs lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk elõre,
Vérkeresztet festünk majd a határkõre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz elõlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Az én népem, a székely nép,
Tagbaszakadt, eleven, ép.
Arca derûs, szeme ragyog,
Még akkor is, ha benn sajog.
Õs hagyomány rég azt tartja,
Hogy a hunok büszke sarja,
Õ volt mindig szent hazája
Határvédõ katonája.
Szíve tiszta, lelke nemes,
Bárki elõtt nyílt, egyenes.
Jusson akármilyen térre,
Sohse hajlik meg a térde.
De ha munka várja, hívja,
Neki görbül, ahogy bírja.
És ha sokszor sziklán szánt is
Megél még a jéghátán is.
Nemcsak kezeli az ekét,
Csinál szõttest, cifra zekét,
Megépíti csinos házát,
Galamb búgós szép portáját.
Élõsködtek sokan rajta
S bizalmát könnyen nem adja,
De, ha szívéhez juthattál,
Beteggé tesz, úgy megtraktál.
Vallásos és becsületes,
Szóban, tettben épületes.
Ok nélkül nem jár a szája.
Kontraktus a parolája.
Tépázza a sors haragja,
Segít azon a furfangja:
Mit nem bír meg a kezével,
Megcsinálja «két eszével.'
Hogyha örvend, vagy szíve fáj,
Dala, nyelve csupa bûbáj,
öltözete, õs szokása
A dicsõ múlt ragyogása.
Ilyen derék nép a székely .
Havas hegyek őrködnek felettünk.
Havas hegyek
őrködnek felettünk,
mért menjünk innen,
hisz itt születtünk,
vigyáznak ránk a csillagok,
s az ezer éves fenyvesek.
Léptünket óvja
minden gondolat,
vigyázz miránk
ó Szűzanyánk!
Ne menj el innen,
ne hagyd a Székelyföldet el!
Fölvirrad még miránk
Csaba királyfi csillaga!
A nagyvilágban
mindig csak hontalan leszel!
Erdély népe marad,
hisz megsegít az Isten!
Árva székelyek!
Térdenállva kérünk!
Könyörülj rajtunk,
Segits meg Istenünk!
Ne menj el innen,
ne hagyd a Székelyföldet el!
Fölvirrad még miránk
Csaba királyfi csillaga!
Ne menj el innen,
ne hagyd a Székelyföldet el!
Fölvirrad még miránk
Csaba királyfi csillaga!
Szerző: Ismeretlen
|
