Tamási Áron

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Élete

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földmûvescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földmûves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellõtte a bal hüvelykujját, ezért a szülõk úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-tõl Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-tõl a székelyudvarhelyi katolikus fõgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos õrvezetõként az olasz frontra került.

Ki akart törni az elõdök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselõként helyezkedett el elõbb Kolozsváron, majd Brassóban.

Az elsõ világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselõ is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány címû novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekbõl elsõ kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A mûre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid idõn belül szûkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerûbb író váljék belõle.

A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsõk között A szûzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fõ mûve, az Ábel-trilógia. Elõbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életébõl merítette.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvõ ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen idõszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szûkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitõl kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.

A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz(késõbb tizenkét) kiemelkedõ közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyûlés külön törvény alapján meghívott képviselõnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejûleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fõvárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselõsége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejezõdött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életbõl, egyúttal akadémiai levelezõ tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-tõl a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétõl 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.

1956. október 31-én a Petõfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyûlésén felolvasott Gond és hitvallás címû nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülõfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenõ és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának

Hûséges szolgája bomlott századának.”

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Díjai

• Baumgarten-díj (1929, 1930, 1933, 1943)
• Corvin-koszorú (1940)
• Kossuth-díj (1954)

Mûvei

• Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
• Ördögváltozás Csíkban - 1923 - novella
• Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
• Szûzmáriás királyfi – 1928 – regény
• Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
• Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
• Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
• Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
• Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
• Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
• Énekes madár – Budapest, 1934 – színmû (a kék madár vonulathoz kapcsolódik).
• Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
• Jégtörõ Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
• Tündöklõ Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmû
• Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
• Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
• Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
• Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmû
• Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmû
• Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
• Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
• A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
• Hullámzó võlegény – Budapest, 1947 – színmû
• Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
• Bölcsõ és bagoly – Budapest, 1953 – regény
• Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
• Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyûjtött novellák (1922-26)
• Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyûjtött novellák (1936-57)
• Hegyi patak – 1959, színmû
• Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
• Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
• Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyûjtött színmûvek
• Hétszínû virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
• Szívbéli barátok – regény
• Harmat és vér - novella

 

           
„ A Kõ áll, mintha óriási mellkas lenne.
A székelység szíve dobog benne.”
Lõrinc József